2012-ebedfia: Avillai Szent teréz

2012. január 2., hétfő

Égi szerelem

Eget ígér szavad, de meg nem indít,

Hogy megszeresselek, ó, Istenem,

S hogy bánatot ne tegyek lelkeden,

Bosszuló poklod átka meg nem indít.

Csak magadért szeretlek, és megindít,

Gúnyolt kereszten függve testedet,

Sajogva látni rajta hét sebed,

Halálos fájdalmad szeretni indít.

Csak áldozat, amit nyújthat kezem,

S ha nincs mennyország, akkor is szeretlek,

S ha nincs pokol, akkor sem vétkezem.

Szerelmemért nem várok én szerelmet,

És mégha nem remélnék remélhetni

De téged, Úr, szeretnélek szeretni.

Spanyolból fordította:

KIRÁLY GYÖRGY

Tovább...

2011. szeptember 27., kedd

Ó Istenem, kinek bölcsessége végtelen, határtalan, mérhetetlen és felülmúl minden angyali és emberi értelmet! Ó szeretet, ki engem jobban szeretsz, mint ahogy én magamat tudom szeretni, s annyira, hogy azt felfogni sem tudom! Vajon miért akarok én többet óhajtani, Uram, annál, amit Te akarsz nekem megadni?! Miért fárasztom én magamat azzal, hogy e vágyaimnak megfelelő dolgot kérek Tőled, tekintve, hogy mindazt, amit az én értelmem el tud képzelni, és amit akaratom képes óhajtani, Te már elejétől végig megérted, míg én ellenben azt sem tudom, mi válik hasznomra. Ki tudja, hogy az, amit az én lelkem, mint igen előnyös dolgot kíván, nem okozná-e vesztemet? Mert hiszen, ha erre kérlek, hogy ments meg valamely szenvedéstől, holott az talán nekem lelki javamra szolgálna, vajon nem kérek-e Tőled, Istenem, ilyenkor káros dolgot?! Ellenben, ha azért esedezem, hogy adj nekem szenvedést, az talán nem lesz arányban az én türelmemmel, amely gyönge lévén, talán nem képes elviselni akkora csapást; vagy pedig, ha el is viselné és nem elég mély bennem az alázatosság, azt képzelhetném, hogy valami nagyot tettem, holott az egész a Te kegyelmednek műve volt, Istenem. Szeretnék szenvedni, de azt óhajtanám, hogy ezáltal ne essék csorba a jó hírnevemen, amelyet a Te szolgálatod érdekében szükségesnek tartok, és azt hihetném, hogy ebbe a felfogásomba nem játszik bele az önszeretetem és becsületemhez való ragaszkodás. Pedig lehetséges, hogy éppen az, amit én veszteségnek tartok, hasznára volna a Te szolgálatodnak, amely az én egyetlen célom.

Mennyi mindent mondhatnék még annak bizonyításara, hogy nem vagyok képes megérteni önmagamat, azonban Te mindezt nagyon jól tudod, minek írok tehát?! Azért írok, ó Istenem, hogy olyankor, amidőn e nyomorúságom nagyon érezhetővé válik és értelmemre fátyol borul, megtaláljam ezeket a gondolatokat ebben a kéziratomban. Mert bizony igen gyakran megtörténik, Uram, hogy teljesen nyomorultnak, gyöngének és kislelkűnek érzem magamat. Ilyenkor valósággal kutatni kezdem, hogy mi lett a Te szolgálódból, akiről az ember azt gondolhatta volna, hogy elegendő kegyelmet kapott Tőled, és képes megküzdeni ezen világ összes viharaival. Nem, Uram Istenem, nem akarok többé megbízni a magam vágyainak józanságában. Válaszd ki számomra Te azt, amit jónak tartasz, és én ugyanazt óhajtom, mert egyedüli célom, hogy neked kedvedben járjak. Hiszen, ha Te, Istenem, ki akarnál engem elégíteni és teljesítenéd összes vágyaimat, belátom, hogy el volnék veszve.

Milyen nyomorult a halandóknak bölcsessége és milyen bizonytalan az előrelátásuk! Gondoskodjék a Te Fiad, Uram, a szükséges eszközökről, hogy az én lelkem inkább a Te kedvedet keresse, mint a magáét. Ne büntess engem azzal, hogy megadod, amit akarok vagy óhajtok, hacsak a Te szereteted (amely mindörökké éljen bennem) nem kívánja ugyanezt. Haljon meg már végre bennem az az „én” és éljen bennem az, aki több mint én és jobb számomra, mint én magam, hogy egészen neki szolgálhassak. Ő éljen és adjon nekem életet. Ő uralkodjék és én legyek az Ő rabszolgája, mert az én lelkem nem óhajt más szabadságot. Hogyan is lehet szabad az, aki elfordult a legfőbb Lénytől?! Van-e más olyan nyomorult rabság, mint azé a léleké, amely elhagyta Teremtője kezét? Boldogok azok, akikre rá vannak verve Isten jótéteményeinek láncai és bilincsei, és akik képtelenek arra, hogy azokat összetörjék. Erős e szeretet; mint a halál és kemény, mint az alvilág. Boldog az az ember, aki megkapta az Ő kezétől a halálos döfést, és akit ő beletaszított ebbe a mennyei alvilágba, ahol nem remélheti azt, hogy kiszabadul, jobban mondva, nem kell attól félnie, hogy onnét valaha is száműzzék! Azonban jaj nekem, Uram, ameddig ez a halandó élet tart, az örök élet mindig veszedelemben forog.

Ó, te élet, te ellensége az én boldogságomnak - miért nincs az megengedve, hogy kioltsalak?! Tűrlek azért, mert Isten tűr; elvisellek, mert az övé vagy; ne légy tehát árulóm és ne légy velem szemben háládatlan. Mindamellett, jaj nekem, Uram, milyen hosszú ez az én száműzetésem! Igaz, hogy rövid minden idő, ha arról van szó, hogy rajta a Te örökkévalóságodat vásároljuk meg; ellenben nagyon is hosszú egy nap, sőt egyetlen óra is az olyan ember számára, aki sohasem tudja, mikor bánt meg Téged, és aki folyton attól fél, hogy bűnt talál Ellened elkövetni! Ó te szabad akarat, aki olyan rabja vagy a szabadságodnak, amíg csak nem ver láncba a félelem és szeretet az iránt, aki téged teremtett! Ó, mikor jön már az a boldog nap, amikor belefulladsz a végtelen igazságnak mérhetetlen tengerébe, ahol nem lesz többé bűnözési szabadságod és nem is fogod azt többé óhajtani. Ott aztán biztonságban leszel minden nyomorúságtól, mert a te Istenednek élete fog téged megnemesíteni.

Milyen boldog vagy Te, Istenem, mivelhogy ismered, szereted, élvezed önmagadat és nem is tehetsz másképp. Nincs, nem lehet és nem is volna tökéletesség, ha lenne szabadságod arra, hogy megfeledkezzél önmagadról és ne szeresd önmagadat. Akkor fogsz majd te is megpihenni lelkem, ha majd összeölelkezel ezzel a végtelen kincseddel, ha majd érted azt, amit Ő ért, szereted, amit Ő szeret és élvezed azt, amit Ő élvez. Ott majd elveszted a te változékony akaratodat, ott majd nem lesz több változás, mert Istennek kegyelme oly nagyot tesz veled, hogy részesévé leszel az isteni természetnek, és pedig oly tökéletesen, hogy már nem leszel képes és nem is fogod kívánni, hogy képes légy megfeledkezni a legfőbb jóról, sem pedig abbahagyni azt, hogy őt élvezd és szeresd.

Boldogok azok, akik be vannak írva ennek az életnek a könyvébe. De ha te is be vagy írva lelkem, akkor miért szomorkodsz és miért zavarsz meg engem?! Remélj Istenben, akinek most is megvallom bűneimet, hirdetem irgalmát és zengem dicséretét folytonosan fohászkodva az én üdvözítő Istenemhez. Lehetséges, hogy eljön a nap, amikor majd az én dicsőségemről is énekelek neki; amikor a lelkiismeretem nem fog már mardosni; amikor már megszűntek az epedések és a félelmek; addig azonban a reményben és a hallgatásban lesz az én erősségem. Inkább akarok élni és halni az örök élet utáni törekvésben és reményben, mintsem bírni az összes teremtményeket és a földnek minden kincsét, amely amúgy is el fog múlni. Ne vond meg tőlem támogatásodat, Uram; Tebenned remélek, ne szégyenüljön meg reményem, maradjak mindig hű Hozzád, és tégy velem tetszésed szerint!

-- vége a könyvnek -

Tovább...

2011. szeptember 2., péntek

A belső varkastély - A hetedik lakás - IV. fejezet

Befejezés, amelyben elmondja, hogy mi a célja a mi Urunknak, mikor akkora kegyelmeket ad a léleknek; mennyire szükséges, hogy Márta és Mária szövetkezzenek; nagyon hasznos fejezet.

Ne gondoljátok azt, nővéreim, hogy az említett hatások mindig ugyanazon módon és változatlanul vannak meg az ilyen lélekben. Nem; s ezért teszem hozzá, valahányszor csak eszembe jut, hogy rendesen van így. Néha ugyanis az Úr természetes állapotában hagyja meg s akkor aztán csakugyan úgy látszik, mintha e belső várkastély környékének[1] és lakásainak összes mérges fenevadjai összefognának ellene és bosszút akarnának állni azért, hogy oly hosszú időn át a közelébe sem tudtak férkőzni. Igaz, hogy ez rendesen nem tart soká; egy napig legfeljebb vagy kevéssel tovább. Az ilyen nagy felfordulásra rendesen valami külső körülmény szolgáltat alkalmat s ilyenkor tűnik ki legjobban, hogy mennyit nyert a lélek a mi Urunknak társaságában, mert még így magára hagyottan is oly erőt kap tőle, hogy semmi sem tudja megingatni az Iránta való hűségben és feltett szándékaiban. Sőt ezek mintha a támadás folytán még erősödnének, annyira, hogy még csak a legkisebb habozás sem mutatkozik benne ezeket illetőleg. Mint mondom, az ilyen vihar ritkán szokott bekövetkezni s az Úr intésül bocsátja a lélekre, nehogy megfeledkezzék saját mivoltáról és engedjen az alázatosságból; de meg másrészt azért is, hogy jobban megértse, mivel tartozik Ő Szent Felségének s hogy mekkora az a kegyelem, amelyben részesül s annál hálásabb legyen érte.
Tovább...

2011. augusztus 27., szombat

A belső varkastély - A hetedik lakás - III. fejezet

Beszél azokról a nagy hatásokról, amelyeket ez az ima létrehoz; gondosan és figyelmesen kell ezeket megvizsgálni, mert csodálatos, mennyire különböznek azoktól, amelyek az ima előbbi fokain jelentkeztek a lélekben.

Most pedig, mint mondottuk, a mi kis pillangónk meghalt; és pedig nagy örömmel halt meg, mert megtalálta nyugvóhelyét: most Krisztus él benne. Nézzük meg közelebbről, milyen ez az új élet s miben különbözik attól az állapottól, mikor még ő maga élt; ugyanis a hatások alapján mondhatjuk meg, vajon csakugyan megkapta-e azt a kegyelmet, amelyről beszéltem. Amennyire én meg tudom ítélni a dolgot, ezek a hatások a következők.
Tovább...

2011. augusztus 18., csütörtök

A belső varkastély - A hetedik lakás - II. fejezet

Folytatja ugyanazt a tárgyat; megmagyarázza a különbséget a lelki egyesülés és a lelki házasság között; néhány hasonlatot alkalmaz a dolog megvilágítására.

Beszéljünk már most arról az isteni és lelki házasságról, arról a magasztos kegyelemről, mely azonban ez élet folyamán nem válhat teljesen befejezetté, mert ha hűtlenek találunk lenni Istenhez, elveszítjük ezt a végtelen kincset.
Mikor Isten először adja meg a léleknek ezt a kegyelmet, képzeleti látomásban mutatja meg neki legszentebb emberiségét, hogy megismerhesse és megérthesse annak a kincsnek végtelen nagyságát, amely ezentúl az övé lesz. Másoknak valószínűleg másképpen mutatja meg magát; az illető személynek, akiről beszélek, szent áldozása után jelent meg az Úr nagy fényben, szépségben és fenségben, úgy amint volt feltámadása után. Azt mondotta neki, tekintse mostantól fogva az Ő érdekeit saját érdekeinek, viszont pedig az ő dolgaira majd Ő Szent Felségének lesz gondja. Még más szavakat is intézett hozzá, amelyeket azonban könnyebb átérezni, mint elmondani.

Tovább...

2011. március 7., hétfő

A lélek fohászai (XVI)

Ó, én igazi Uram és Istenem! Nagy vigasztalás a lélekre, amelyet kínoz a Tőled való távollét magánya, az a tudat, hogy mindenütt jelen vagy; azonban ha fellángol benne az irántad való szeretet és megnövekszik benne ez a fájdalom, akkor ez sem képes őt megnyugtatni. Ilyenkor, én Istenem, megzavarodik az értelem és eltompul a belátás ezzel az igazsággal szemben, úgyhogy nem képes azt sem megérteni, sem belátni. Az ember csak azt fogja fel tisztán, hogy távol van Tőled s hogy ezen segíteni nem lehet. Mert a forrón szerető szív nem fogad el semmi más orvosságot és vigasztalást, mint azt, aki őt megsebezte; csakis őnála reméli fájdalma enyhülését. Ha Te akarod, Uram, akkor hamarosan meggyógyítod azt a sebet, amelyet ütöttél. Addig is nem kereshetünk másban boldogságot és örömet, mint abban a tudatban, hogy szenvedésünk nem vész kárba.

Ó, Te igazi szerető! Mekkora jósággal, édességgel, kedvességgel, dédelgetéssel és szeretetednek milyen rendkívüli jeleivel gyógyítgatod ezeket a sebeket, amelyeket ugyanazon szeretetnek nyilaival ejtettél. Ó én Istenem, ó Te enyhülés minden szenvedésre, mennyire oktalan vagyok! Hogyan is volna képzelhető emberi orvosság azok számára, akiket az Isteni tűz tett betegekké?! Ki tudná azt megmondani, hogy milyen mely ez a seb, hogy honnét származik, és hogy mivel lehet enyhíteni ezt a kínos és gyönyörűséges gyötrelmet?! Nem illenék, hogy ilyen kincset érő betegséget meg lehessen gyógyítani olyan alacsony színvonalú orvosságokkal, amilyeneket a halandók rendesen szoktak használni. Mennyire igaza van az Arának, mikor ezt mondja az Énekek énekében: „Az én szerelmesen az enyém és én az én szerelmesemé, és az én szerelmesem az enyém.” Mert hiszen lehetetlenség, hogy ekkora szeretet ilyen hitvány lényből induljon ki, mint amilyen én vagyok. De ha ilyen alacsony (az én érzelmem), én Istenem, hogy van az, hogy nem irányul teremtett dologra, mielőtt Teremtőjéhez emelkednék?! Ó én Istenem! Azért, mert én az én szerelmesemé vagyok. Te kezdted a szeretetnek ezt a háborúját, ó igazi Szerelmesem; mert hiszen az valósággal nem más, mint megzavarása és szabadon bocsátása az összes lelki tehetségeknek és érzékeknek, amelyek végigbolyongnak a tereken és utakon, és esdve kérik Jeruzsálem leányait, hogy adjanak neki hírt az ő Istenükről. És azután Uram, mikor ez a háború már megkezdődött, vajon ki más ellen kell nekik hadakozniuk, mint az ellen, aki elfoglalta azt az erődöt, melyben ők laknak, vagyis a léleknek fellegvárat, és aki őket onnét kiűzte azért, hogy visszajöjjenek és legyőzzék legyőzőjüket. Ők pedig belefáradtak abba, hogy nélküle kellett lenniük, hamarosan megadják magukat és elvesztvén összes erejüket, annál hősiesebben harcolnak, s letevén a fegyvert legyőzik hódítójukat.

Ó én lelkem! Milyen csodálatos harcot vívtál ebben a fájdalomban és mennyire betű szerint így folyt az le. Mert hiszen az én szerelmesem az enyém s én az én szerelmesemé. Vajon ki volna elég vakmerő ahhoz, hogy egymástól elválasztani, vagy eloltani igyekezzék ilyen két lángoló tüzet? Amúgy is hiába vesződnék, mert az a kettő már eggyé lett!

Tovább...

2011. március 4., péntek

A belső varkastély - A hetedik lakás - I. fejezet

Arról beszél, hogy mily nagy kegyelmekkel halmozza el Isten a lelket, ha bejutott a hetedik lelki lakásba. Megmagyarázza, hogy miként érti azt a különbséget, ami a lélek és a szellem között fönnforog, annak ellenére, hogy a kettő egy és ugyanaz. Sok megszívlelésre méltó dolog van benne.

Nagyon sokat beszéltem már nektek, nővéreim, a lelki életnek ez útjáról; talán bizony azt is gondoljátok, hogy nincs már róla több mondanivaló. Pedig nagy oktalanság volna ilyesmit gondolni, mert hiszen, ha Istennek nagysága végtelen, akkor csodáit sem lehet határok közé szorítani. Ki tudná szavakba foglalni egész irgalmát és nagyságát?! Erre senki sem képes és azért ne is sokalljátok azt, amit eddig elmondtam és amit még mondani akarok, mert hiszen mindez csupán rövidke összefoglalása annak, amit Istenről el lehetne mondani.
Tovább...

2011. február 9., szerda

A belső varkastély - A hatodik lakás - XI. fejezet

Isten oly hő vágyat kelt a lélekben a másvilág után, hogy az testi életét veszélyezteti; beszél arról, hogy mily nagy haszna van az Úr e kegyelmének.

Már most elég kegyelemmel halmozta-e el a Jegyes a lelket s meg van-e végre elégedve ez a kis galamb illetve pillangó? - látjátok, nem felejtettem el - és talált-e végre olyan pihenőhelyet, ahol nyugodtan bevárhatja a halálát? Szó sincs róla, sőt még sokkal rosszabb helyzetbe jutott, mint volt azelőtt. Bár már évek hosszú sora óta részesül ezekben a látomásokban, folyton nyögdécsel és fáj a szíve, mert hiszen minden újabb kegyelem csak növeli szenvedését. Az oka ennek világos: minél jobban megismeri Istenének nagyságát, annál inkább érzi, hogy mily messze van tőle; hogy mily soká kell várnia, amíg élvezheti társaságát: s így annál jobban vágyódik utána. Hiszen az természetes, hogy szerelme annál jobban nő, minél jobban belátja, mennyire megérdemli azt az a nagy Isten, az a hatalmas Úr; szerelmével együtt növekedett lassankint ez évek folyamán és fejlődött oly nagy szenvedéssé az a vágy is, amelyről most akarok beszélni. Évekről beszéltem, mert azt a bizonyos személyt tartottam szem előtt, aki mindezen átment, de ebből nem következik, hogy Istennek működése bizonyos időtartamhoz van kötve; egy pillanat alatt is fölemelheti a lelket az itt megbeszélt kegyelmek legmagasabb fokára. Oly hatalmas Ő Szent Felsége, hogy mindent megtehet, amit akar; már pedig Ő sokat akar tenni értünk.
Tovább...

2010. december 13., hétfő

A belső varkastély - A hatodik lakás - X. fejezet

Beszél egyéb kegyelmekről, amelyeket Isten a léleknek ad, még pedig más módon, mint az említetteket, s arról, hogy mekkora haszna van ezekből a léleknek.

E látomások révén az Úr nagyon különböző módon szokott a lélekkel érintkezni. Néha akkor teszi midőn az illető szomorkodik; máskor, midőn nagy megpróbáltatások küszöbén áll; viszont olykor úgy látszik, hogy Ő Szent Felsége egyszerűen élvezni akarja a lélek társaságát s őt megörvendeztetni. Nem volna célja, hogy minderről részletesebben beszéljek, mert hiszen a fő az, hogy megértessem veletek - már amennyire én magam értem - a kegyelmek különböző fajait, amelyekkel ezen az úton találkozunk s azokat a hatásokat, amelyeket a lélekre gyakorolnak, nehogy azt higgyük, hogy a képzeletnek minden játéka mindjárt látomás. Ha azonban tényleg mégis látomásaitok volnának, tudva azt, hogy ilyenek lehetségesek, ne zavarodjatok meg s ne aggódjatok. Mert az ördögnek nagy hasznára és nagy örömére szolgál, ha a lélek szomorú és nyugtalan; ez ugyanis megakadályozza abban, hogy teljesen Isten szeretetére és dicsőítésére fordítsa minden erejét.
Tovább...